Az élet arról, szól, hogy boldogok legyünk. Sokan így gondolják.. Az élet arról szól, hogy szeretve legyünk és szeressünk. Ez is lehet egy véglet.. De a boldogságért harcolni kell, nem jön könnyen. De kérdem én, meddig megyünk ezért az érzésért? A végtelenségig? Talán.. Őszintén! Mire jó ez? Az út, amit végig járnunk, millió gödörrel van tele. És tévedés ha azt mondom az összesbe bele esünk. Olyan gödrökbe zuhanunk a legnagyobbat, amik ott sincsenek! Az élet bonyolult, a boldogság pedig egy olyan dolog, amit kevesen kapnak meg. Egy boldog embernek semmi gondja. Ilyen lény viszont nincs.. csak vidám emberek vannak. Mi a különbség? A vidám ember megtanulta kezelni a problémáit. Én nem vagyok vidám. Minden csak a látszat, de nem vidámság. Örülök a saját nyomoromnak, ez sem a jó mondat rá, hisz akkor hülye lennék. Igen.. egy buta naiv kislány vagyok, aki hisz az életben, hisz abban, hogy lehet jobb. Pár év alatt átéltem rengeteg borzalmat, beleestem millió gödörbe, de kimásztam. És még mindig kimásznék, jelenleg is mászok. Nem, nem vagyok flegma, sem kacsaszájú picsa. Egyszerűen kezd megtörni az a sok kudarc. Harcban állok a saját életemmel de mától minden más lesz. Sőt.. tegnapról mára már minden más. Hisz semmi sem olyan mint tegnap. Minden nap új esélyek várnak, mert erről szól az egész.. minden nap egy új nap arra, hogy újra kezdjük. És én minden nap, ugyan olyan bután és naivan hiszem, hogy a küzdelem lassan véget ér, és boldog leszek. Olyan boldog, mint a mesékben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése