Még mindig megrendíthetetlen hittel rendelkezem az igaz szerelem felé, hogy van, akit nekem szánt ez ég és szó szerint belém lát. Olyasvalaki, aki egy pillantásra kiszúr a tömegből, a sajátos szürkeségemmel és minden tökéletlenségem ellenére tökéletesnek lát. Minden hátsó szándék és hazugság nélkül néz a szemembe és félt mindentől de legfőképpen magától, hogy fájdalmat okoz és megbánt. Akivel tudom, hogy szeretjük egymást, mégis meg kell küzdenünk azért, hogy együtt lehessünk. Akivel megtapasztalom, hogy van öröklét, vagy ha már múlni kell egyszerre múlunk el a pillanattal.
Tévedtem, mikor azt hittem megkövesedett lettem az érzelmekkel kapcsolatban. Volt idő, jó pár hónap, míg kitudtam szorítani magamból a tündérmesékben való hitet és a boldog befejezést, de nem tudok változtatni azon, ami szorosan a velem született jellemembe van épülve. Mindig is az a babarózsaszín világú, csetlő-botló, minden gödörből kimászós az én személyre szabott Edward Cullen-emre várós kislányból már lassan nővé érő félig felnőtt lány leszek, aki akkor is hinni fog, mikor az élet keményen az arcába csap.
...és utánam az özönvíz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése