Elmúlás. Ez a szó az, ami a mai napot és a Karácsonyt idén, mint ünnepet jellemzi az életemben. Nagyon nagy családban nőttem fel, annak ellenére, hogy Apuék elváltak. Minden nagyobb ünnepkor együtt voltunk. Idén? Idén ez már nincs így. Minden év Karácsonyakor 25.-én reggel indultunk a Keresztszüleimhez és ott voltunk min.5 napig. Hihetetlenül hiányzik és hiányozni fog ez idén. Az, hogy szeretetben és békességben körbeüljük az asztalt délután. Az, hogy Barnával és Erikkel hülyéskedjünk. Az ajándékok kibontása. Az, hogy Apu kiszálljon a kocsiból a házuk előtt és az egész város hallja, hogy ordítva "énekli" h "Pásztorok, pásztorok" és közben tapsoljon.. :') A Nagybátyám felkapjon és fejjel lefelé tartva kirohanjon velem a hóba és megfürdessen. Keresztapu isteni finom ételei.. Keresztanyu sütijei.. A hajnalig tartó beszélgetések Barnával, mikor végre megint azok a kisgyerekek vagyunk, mint 10-12 évvel ezelőtt. Mindenki ott volt... most pedig, senki sincs. Csak én. Jelenlegi lelki állapotomban ők eltudták volna terelni picit a figyelmem, hogy ne egyfolytában csak agyaljak. A szeretet amit az ilyen alkalmakkor kaptam, minden gondot feledtetett. Ha ezt feledni nem is tudtam volna, könnyített volna a lelkemen. Most nemhogy nem tölthetem a Karácsonyt azzal a személlyel, akivel szeretném és emiatt egész álló nap csak sírok, még a családom is szét hullott.
"Ha tudnám összefognám a széthullott családokat.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése