A tél visszatért, mint a bántó hibák..

Nem tudtam magamról. Úgy működtem, mint egy gép. Fel sem tűnt, hogy mi változik és mi nem. Szinte repültem le a lépcsőkön és mire magamhoz tértem részben, már itthon voltam. Arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán véget ért-e az órám.. vagy, hogy mennyi ideje vagyok itthon. Minden értelmet veszt, ha egyedül vagyok. Most tökéletesen passzol hozzám a kint lévő idő. Minden tüskésre vagy fagyva, hófehér, ezüstös és hideg. Akárcsak a viselkedésem és a mutatott képem a világ felé. Pedig ha valaki látna belülről.. ha valaki érezné és átélhetné.. mondjuk Ő (: