Ákos azt mondja a minden dalában, versében megjelenik a világról alkotott képe. Az én gondolkodásom és érzelmeim azokon a dalokon keresztül mehetnek át máshoz, amilyen dalokat hallgatok. Régen szedtem már össze a legjátszottabb dalaim, de most kedvet kaptam hozzá ezen az esős vasárnapon. Nincs benne tudatosan felállított sorrend, mind az első helyen áll.
Rengeteg álmom van. Tele vagyok vágyakkal és álmokkal, amik közül lesz ami teljesül, lesz amelyikről le kell mondanom vagy el kell engednem ahhoz, hogy egyszer valóra váljon. Mindig is arra neveltek, hogy az vagyok aminek/akinek érzem magam és az, hogy mivé leszek csak rajtam áll. Mindig is volt bennem egy olyan dolog, hogy a legjobbat szerettem volna mindig. Sosem elégedtem meg egy kevésbé kielégítővel. Mindig harcoltam az álmaimért. Amik így utólag bohókásnak tűnnek és megmosolygom őket, de végül is, ha azok által a "kis dolgok" által nem tanulok meg küzdeni akkor most nem tudnám hogyan lássak neki a "nagy dolognak" tűnő álmaim megvalósításához. Volt, hogy elbuktam de ezek az esések, kudarcok csak segítettek. Erősebb lettem és bár nem kevésszer lehet megtalálni a szobám sarkában kuporogva sírni, ha kell erős vagyok. Csak néha jó engedni az érzelmeknek, hogy ne veszítsem el önmagam...
Az anyagiakban kimerülő "boldogság" valóban nem ér semmit. Vagy ha ér is pár röpke pillanatig, egyszer és igen hamar elmúlik aztán nem marad más csak a további tanakodás, hogy hogyan is tovább. Túl sok karrierista ment tönkre abba, hogy a legjobb akart lenni. Nem akarok megfelelni a világnak, nem akarok több millió forintos állást és "álom" életet mint minden 2. személy. Nincs szükségem másra mint egy nyugodt, békés életre, ahol úgy szeretnek és elfogadnak ahogy vagyok. Ahol szeretetet adhatok, mert ez éltet. Imádok örömet okozni másoknak és nem is várok el cserébe semmit.
Nem olyan rég megtaláltam a választ arra a kérdésre mit szeretnék elérni az életemben. Ez nagyon sok energiát adott, mert végre tudom merre és hogyan. Nem szeretném leírni, mert egy kicsit túlságosan bensőséges, de annyit elárulhatok, hogy messze nem olyan dolog, amire a legtöbb ember célként tekint.
Mindenesetre bármilyen célod is legyen, küzdj érte kitartóan, mert MINDEN lehetséges, csak ami nem tűnik annak az picit tovább tart! :)
A végére pedig egy dal, ami picit ihlette a bejegyzés megírását:
Nagy szerelem vár most rám, nincs kegyelem támad már. Most el kéne futnom, de egyre hajt a szívem hozzá. Őrült vágy.. felperzsel mellém áll, most már minden kettőnkről szól. Már minden kettőnkről szól. Mindent elvakít és megszűnik a lét, józan ész nem szól csak szembesütve néz. Az érintésed bénít elgyengít Te vagy az átkom és oly édes minden kín.♥
Megnyitottam ezt az új bejegyzést aztán arra jutottam, hogy nincs értelme kitörölni a 20. írás próbálkozást, mert amit le szeretnék írni már megírta helyettem más. Szóval ma estére egy verset/dalt osztanék meg, ami a legesleginkább kifejez és leír. Nem tudom magam egy dalba sűríteni, de ez.. ez most nagyon-nagyon!
Kovács Ákos: Idelenn idegen
Nem értem,
Azt hiszem, tévedtem,
Rossz helyre érkeztem,
Mert itt vagyok!
Szárnyatlan angyal egy városban
Tudja, hogy máshol van,
És kiszolgáltatott.
A kutató fények áldozatra lesnek,
Várják a sötétet, engem keresnek.
Nem értem, kegyetlen véletlen,
Egy idegen testében ébredtem fel.
Figyelem magamat, akár egy másikat,
Jót mond vagy igazat,
És mit énekel?
Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.
Termékeny bánat, a szél üdvözli a fákat,
Kiterjesztett szárnyak hiánya fáj!
Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok!
Nem fogom hagyni, hogy kioltsák belőlem azt a lángot, ami én vagyok. Nem leszek egy a sok közül, sosem voltam sosem leszek. Rémes leszegett fejjel és behúzott szárnnyal járni nap mint nap, de mindent túl élek. Tudom hol a helyem és ott is leszek, ha nem most hát akkor később, de elérem. Semmi sem tart vissza, elérem. De addig is, elfojtott dühömet ne lássa más...
Az elmúlt időszak az életemben, ami úgy nagyjából 4 hónapot ölel magába eléggé össze-vissza volt, minden téren. Voltak kilátástalannak tűnő mélypontok és még attól is volt, hogy lentebb csúsztam. De most szintén nagy gyötrelmek árán elhatároztam, hogy változtatok a dolgokon. Ideje magam mögött hagyni a múltat és a jövőbe nézni, a jelenben élni. Át kellett értékelnem a dolgokat. Akiket tavaly ilyenkor a legjobb barátaimnak hittem ma már egy szó nélkül mennek el mellettem és sajnos én is mellettük. Minden elmúlik egyszer, ha máshogy nem hát velünk együtt, de attól még, hogy valamit átéltem, attól, hogy valami megviselt vagy örömet okozott még ugyanaz az ember maradtam. Lehet, hogy voltak rám hatással dolgok, hittem rossz embernek, hagytam, hogy befolyásoljanak és ezáltal én is olyanná váltam picit mint ők, de sosem késő újra kezdeni. Nem akarom eltörölni a hibáimat, mert elismerem: hibáztam. SOKSZOR. De az újra kezdés arról is szól, hogy megbocsátunk. Magunknak, a múltunknak és a benne lévő személyeknek.
"Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek."
Visszatekintve arra, hányszor bolyongtam céltalanul a nyári éjjeleken a választ kutatva a miértekre... A régi blogomat olvasva hányszor voltak kirohanásaim és hányszor próbáltam olyanon változtatni amin nem tudok. Rájöttem: néha a meghátrálás talán nem is gyávaság. Kár ragozni a dolgokat.. "Félre tettem a múltam mindent, ami úgy bánt. Azok az angyalok az éjszakában ma számíthatnak rám!"
Úgy várok Rád! Mint záport a fák, oly' vétlenül.. Te vagy a démon belül. Nem harcolhatsz nélkülem, ooh, széttép a végtelen... Végy búcsút a hajnaltól! Lépj ki az árnyékból! ♥
Kezdem magam egy ufónak érezni.. de komolyan. Én nem erre a világra való vagyok. 15 és fél évesen még nem volt egy tucat pasim, sőt.. fél kezem elég megszámolni azoknak a srácoknak a számát akikkel volt dolgom. Ami még megrendítőbb, hogy várok, értitek? Várok egyetlen egy valakire mert szeretem basszus. Nagyon és még annál is jobban. Annyira szeretem és várok rá, hogy senkit sem engedek magamhoz közel. Ő volt az utolsó akit megcsókoltam és akinek engedtem, hogy megcsókoljon. Még tavaly júniusban. Azóta senki sem. 15 és fél évesen.
Az igazság az, hogy nehéz. Nagyon nehéz. Hogy mi? Összeszedhetem külön-külön, de egy vagy inkább pár szóval: az élet nevezetű dolog. Mert bármi történik veled, magadra vagy utalva. Senkire sem számíthatsz, csak magadra. Ez így 6-7 milliárd fős népességben azért elég nagy magány, nem?
Mindennap egyedül vagy. Körbevehet akármennyi ember, te akkor is egyedül leszel, mert igazán csak az számít ami belül vagy és belül bizony egyedül vagy. Egyedül te látod magad a tükörbe nézve reggel, csak neked futnak végig a gondolataid a régi dolgokon, az elmúláson ha a saját arcod látod. Egyedül küzdesz és ez felemészt. Lehet tagadni vagy ködbe burkolózva azt mondani, hogy van segítséged, de az igazság akkor is az, hogy egyedül vagy. Nincs olyan személy aki előtt bátran sírnál, úgy mint ahogy a szobád sarkában egyedül szoktál. Nincs olyan, akinek meg mernéd mutatni azt, milyen vagy igazából. Mindezt miért nem mered? Mert félsz, rettegsz, hogy egyedül maradsz. Pedig így is egyedül vagy, csak éppen van pár olyan ember, akivel a felszínes dolgokat megosztod, hogy ne őrülj bele az egyedüllétbe. Megszeretsz embereket aztán elveszíted őket, mert az élet mindig lesben áll és amint egy picit is jó lenne lecsap rád, nem hagyja, hogy valaki melletted legyen, egyedül kell küzdened. Így hát elveszi tőled és te elfojtod magadban az érzést, azt mondod nem fáj, de reggel mikor odasétálsz a tükör elé és belenézel, látod, hogy igazából fáj, rohadtul fáj és legszívesebben feladnád, de nem lehet. Mert ez az élet.
Aztán jön valaki, aki megszüntetné a magányod, akivel már nem lennél egyedül. Mi jön ezután? Az Élet közbelép és nem enged. Nem lehetsz jól, egyedül kell lenned. Miért? Nem tudom, csak érzékelem.
Eggyel több ok, amiért utálom a márciust. Úgy tűnik ez a hónap csak a gyászról szól minden évben.
Nem tudom könnyek nélkül felfogni, hogy nincs többé.. Tényleg olyan volt, mint egy ismerős.. Éljenek a dalaid, legyen történelem a munkásságod és milliók zengjék a neved az örökkévalóságnak. Nyugodj békében Cipő! Remélem, már nem fáj semmi sem és egy jobb helyen vagy. :(
Ez több mint pár gondolat. Ha írsz átadsz, nyomot hagysz. Azzal, hogy átadsz gondolatokat keltesz, gondolatokkal ráébresztesz, ráébredéssel segítesz a segítséggel valaki jobb lesz. Szükségünk van arra, hogy legyen valaki, aki megírja az igazságot. Kell valaki, aki nem fél nagyokat álmodni és egy menekülő álomvilágot írni. Kellenek a művészek, a költők, akik nem félnek csak alkotnak, ezáltal többé szebbé teszik a világunkat. Kell valami, amit értéknek hívhatunk. Bár ez szubjektív, de attól még szükségünk van rájuk, akiknek van elég bátorságuk és tehetségük, akaratuk.
Azt mondják, akik nyitottak a művészetekre azok gazdagabbak belül, többek. A fentebb levezetett gondolatomból az jött ki, hogy aki ír az segít, tehát aki olvas annak segítséget adnak. Segítenek ráébredni dolgokra, az életre. Mámoros érzés elolvasnom egy olyan könyvet, amit egy más korban más korról írtak. Igéző egy az én koromban játszódó "mese", ami egy más világot mutat be, amivel együtt él minden ember, de senki sem veszi észre.
Szeretem figyelni az embereket a tetteiket, szólásaikat. Többet árulnak el magukról mintha kérdezném őket. Minden ember egy nyitott könyv ha azt úgy akarjuk látni. Manapság egyre kevesebben tartják értéknek a műveket és a művészetet, ezzel nap mint nap szembe találom magam. A velem egykorúak 80%-át elnyelte az alkohol és darálós zene hurrikánja. Azok az impulzusok amik mindennap érnek minket könnyen beszippanthatnak sajnos ma már a rossz irányba. Kell valami, ami segít megtalálni a kiegyensúlyozottságot. A barátaim közül talán két személyt ha mondhatok, hogy például vesz a kezébe könyvet. E-között a két ember és a többi barátom közt óriási a felfogásbeli és érettségi különbség. Sokkal nyitottabbak, nyugodtabbak, jobb értékrenddel rendelkeznek mint a többiek. Magamról nemigazán tudok beszélni, nem látom milyennek látnak mások. Nem vagyok több sem kevesebb. De biztos vagyok benne, hogy azok az emberek akik megtudják találni az értéket, azoknak az segít, hisz nem megyünk birkák módjára a többi után.
Mindenkinek szüksége van azokra a gondolatokra, amik ráébresztenek.
Szinte 100%-ban biztos vagyok abban, hogy most majd megkapom a gyönyörű kiírásokat és a címzetlenül nekem írt véleményeket, de nem érdekel különösebben, csak azért is megírom.
Van egy nagyszerű Srác, akit nem ismerek olyan nagyon nagyon mégis valahányszor itt voltak elmentem a koncertjükre. Valahányszor láttam valahol egy tök átlagos berényi srác jutott róla eszembe, pedig nem sok köze van a városomhoz a koncerteken kívül. Minden nyáron megszokott volt, hogy ott áll majd a színpadon és üvöltjük vele az "aki hülye az is marad.." stb.. óriási dalait. Iiigen-igen, Cipőről van most szó, a Republic szívéről. Szívéről.. hát a banda szívének a szívével most tényleg vannak némi bajok, de a legjobbakat remélve hiszek abban, hogy ha idén nyáron nem is, de jövőre ismét láthatom olyan energiabombaként mint már 15éve mindig. :)
Mióta tudomásomra jutott, hogy az első szavaim közt az egyik Republic nóta volt, azóta nagyon a szívembe van zárva ez a Srác. Nem sok 2éves énekelgethette babázás közben, hogy "csillagok, csillagok mondjátok el nekem.." :)))) Hát ezért szeretem én ezt a dalt megmondhatatlan idő óta.. :)
Szóval, én szorítok érted Cipő és hiszek abban, hogy neked még nem ennyi volt! ♥ (nem lesz igazad, nem lehet igazad(!), nekünk még szükségünk van ám Rád..♥)
Aki egy picit is ismer az tudja mekkora a költők és az irodalom iránti szeretetem. A fentebb lévő vers részlet nagyon megfogott a mai irodalom órán. Kijelöltem a legfontosabb részét. Nem is fűznék hozzá magyarázatot, aki érti az érti, aki nem annak nem is kell. Remélem tudják akiknek szól.. mert igazából lehetett volna másképp is, ha egy picit alakítjuk önmagunk. Most nagyobb sikerrel tudnánk neki futni a dolgoknak. De talán mégis csak jobb így, hisz minden okkal van. A hiány pedig leküzdhető bizonyos mértékig. Számomra ez a hiány olyan amit könnyedén elviselek, csak ha egy-egy fontosnak vélt nap van közeledőben, vagy épp összefutunk adott helyeken, akkor felmerül bennem a gondolat, mivé lettünk mi, kiket elvileg annyira szerettünk..
