Ó JAJ, HOGY ELMÚLT MINDEN...
Ó jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le évre év!
Éltem valóban én, vagy álmodtam itt elébb?
Amit valónak hittem, nem volt talán sehol?
Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor.
Most íme fölriadtam és oly idegen,
mit úgy ismertem én még, akár a tenyerem.
Az emberek s táj, amelyet úgy szerettem,
gyerekkorom kalandos vidéke ismeretlen.
Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol,
erdőt irtottak erre, amott bedőlt major;
s ha régi patakunk is másképpen folyna itt,
mint hontalan, csak nézném eltűnő fodrait.
Akikre ismerősként gondoltam még tavaly,
alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj.
Úgy foszlik semmivé most a boldog és merész
gyerekkor, mint a tenger vizére mért ütés
örökre már, ó jaj!
Aki egy picit is ismer az tudja mekkora a költők és az irodalom iránti szeretetem. A fentebb lévő vers részlet nagyon megfogott a mai irodalom órán. Kijelöltem a legfontosabb részét. Nem is fűznék hozzá magyarázatot, aki érti az érti, aki nem annak nem is kell. Remélem tudják akiknek szól.. mert igazából lehetett volna másképp is, ha egy picit alakítjuk önmagunk. Most nagyobb sikerrel tudnánk neki futni a dolgoknak. De talán mégis csak jobb így, hisz minden okkal van. A hiány pedig leküzdhető bizonyos mértékig. Számomra ez a hiány olyan amit könnyedén elviselek, csak ha egy-egy fontosnak vélt nap van közeledőben, vagy épp összefutunk adott helyeken, akkor felmerül bennem a gondolat, mivé lettünk mi, kiket elvileg annyira szerettünk..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése