Elmúlás

Gyerekkorom összes nyarát Kiskörén töltöttem a Keresztszüleimmel és az unokatesóimmal. Velük nőttem fel, mindig velük voltunk. Emlékszem azokra a több napos sátrazásokra a strand kempingjében, arra, hogy Apu cége védte az összes koncertet. Mekkora élet volt ott akkoriban.. Egy szabad hely nem volt a parton. Minden reggel mentünk Ibolya néni büféjébe fornettiért és nyelvfestős jégkrémért. A parton olyan homokvárakat és állatokat építettünk, hogy az egész strand a csodájára járt. Egyszer egy nagy krokodilt és egy cápát is csináltunk. Még mindig érzem a homok forróságát és a fagallyak szúrósságát a homokpályán, ahogy figyeltem Barnát és Eriket ahogy fociznak. Keresztapu a füvet nyírta a gát oldalban és néha lejött, berohant a vízbe majd szaladt is vissza dolgozni. 

Volt a strandon egy játékterem is, ahogy állandóan a szimulátoros autóversenyt nyomtuk. Te jó ég, ha azt a pénzt most valaki odaadná.. :D

Egy romos, építésében félbehagyott épület is ott van még. Emlékszem kicsinek mennyire féltünk attól a háztól, merthogy biztosan "kísértetház". Annyira szép emlékek ezek. És annyira elszomorít, hogy elmúlt és már hasonlót sem élhetek át.

Ma Apuval besétáltunk a kiskörei strandra és az a lepusztultság, ami ott van elszomorított. Nagyon. Minden elhagyatott és mindent felver a gaz. Évről évre lentebb csúszott, de idén mintha elérte volna azt az állapotot, amitől a sírás kerülget. Végig sétálva felelevenítettük Apuval a régi sztorikat, elém jöttek ezek a szép képek és elfogott a hiányérzet. Mát nem félek a romos háztól és a rózsaszín hercegnős úszógumim sem szükséges kellék ha a vízbe merészkedek. A nyelvfestős jégkrém sem a kedvencem már és a túrós fornetti is lekerült a sokszor fogyasztott kajáim közül, mégis annyira hiányzik az egész. 

Most is rohamoznak az emlékek. :) Mikor homkvárépítőversenyt nyertünk. Vagy amikor együtt ugrálóváraztam két pesti kislánnyal. Az egyiket Virágnak hívták és nagyjából 7év múlva az AFC által újra megismertem. Érdekes és fura, de egyben jó dolgok is ezek.. :)

Valahogy minden elmúlik egyszer. Minden változik. Olyan jó lenne legalább csak egy napra visszamenni abba a boldog időszakba, amik eddigi életem legmeghatározóbb évei voltak. Abba a boldogságba és összetartásba, ami akkor még meg volt. Most több ezer kilométer választ el azoktól a szeretteimtől és a strand lepusztulása mintha ezzel egybefüggne. Amíg ott voltak nem tűnt így fel, most viszont mintha elvitték volna abból a kisvárosból a maradék jót is. Hiányoznak, nagyon.