Imádom az látványt, ami akkor tárul elém ha utazom. Az a sokféle kép, amit befogad az agyam. Szinte simogatja a szemem. Tegnap, ahogy fel s alá utaztam az országot, láttam szinte mindent. Szakadó esőben repülni a rétisast. Hó alatt roskadozó fákra érkezni a cinegéket. A zöldülő szántóföldeken több tucatnyi őzet, ahogy ugrándoznak egymás után az autóktól hangos országúttól tisztes távolságban. A nyuszit az út menti árok túloldalán figyelni ahogy a bokorba ugrik ha elmegy előtte egy autó. A pirosasan tűző nap már égette a bőröm az ablakon keresztül, pedig délután fél hat volt. A fácánok csak arra a pillanatra vártak az út szélén, hogy biztonságos legyen az átkelésük.
Este a felhőtlen gyönyörű égen ott volt az a több millió csillag, a rókák átrohantak figyelmetlenül az autók előtt... Annyi pillanatot szalasztunk el. Olyan sok szépből maradunk ki. Most pedig leírom ide a tegnap ért impulzusaim ahelyett, hogy tanulnék, de nem baj. Néha tényleg jobb mást tenni máshogy nézni a dolgokat mint ahogy valóban vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése