Boldog...

"Aki igazán szeret valakit, az nem fél megváltozni érte." - Gyakran halljuk ezt a mondatot.

"Aki szeret nem kér arra, hogy megváltozz, mert elfogad úgy, ahogy vagy." - Ezt sokan mondják rá vissza.

De mi van, ha mindkettőben van ugyanannyi igazság? Emberek vagyunk és talán az egyetlen olyan faj a világon, amely képes élete végéig fejlődni. A változás elkerülhetetlen az életünkben. És ha valaki megváltozik miattad az értékelendő, de biztos vagyok benne, hogy előbb hagyod el azért, ami lassú formálódással lesz mint azért az énjéért, aki miattad lenne. Ironikus...

Rájöttem mekkora "hazugság" azt mondani valakinek, mindig szeretni foglak. Hisz nem tudhatod. Nem tudod milyenné válik, csak azt mondhatod, ha mindenképp akarod, hogy bármilyen is leszel majd, én megpróbállak elfogadni. Ez így kevésbé csöpögős, de jobban örülnék annak, ha valaki ezt vágná hozzám az örökké helyett. Hisz az a szó a legnagyobb hazugság, amit az emberek a szájukon kiejtenek.

Nem mindenki részéről.. Van, aki tényleg betudja tartani, de az a szó túl sok ígérettel ruházza fel a kimondóját. 

(Néha úgy érzem magam mint egy B kategóriás Bridget Jones, aki feltett életcéljának érzi a szerelem fejtegetését csak mert neki a boldog részből sosem jut. Mindegy, legalább kisebb hátsóval áldott meg a sors.. )

Túlzott általánosságok leírása helyett annyira jó volna egy picit dicsekednem a boldogsággal. Húú, milyen jó is volna... Amikor tehettem volna nem tettem meg nehogy azzal magam ellen készítsek egy két élű fegyvert, ami végül engem öl meg, de azaz igazság, hogy azzal is csak ártottam magamnak, hogy nem tettem semmit.

Egyetlen nagy igazság van a mai világban, mégpedig az, hogy őszintén tesz mindenki az érzelmekre. Ha van is, azt inkább elfojtják az emberek, csak ne kelljen nélkülözniük. Mit értek ez alatt? Adott egy srác, aki szeret egy lányt, felfedi az érzéseit majd mivel leesik neki, hogy ez így picit komoly lenne, megy és keres magának egy olyat, aki egyből adja magát. Együtt vannak amíg a rövid távú örömük szolgálja majd mennek egymás strigulázó falára. Aki pedig ott hever összetörve ölje meg magát, VAGY legyen olyan mint ők.

De ha nem is lesz más lány, akkor meg a félelem az, ami megrémíti az embereket. Már én is félnék ha valaki azt mondaná szeret. A megbántottság, amit egy az előbb említett szituációból kap az ember bőven elég ahhoz, hogy utána ne merjen szeretve lenni. Kényszeres menekülési vágy, ami a félelemből táplálkozik. 

Ezt valaki nagyon elrontotta... És nem a fiúk, nem a lányok a hibásak. Mindenkinek a hibája, aki hazudik magának. Én is hazudok magamnak. Próbálok hazudni magamnak, mert könnyebb azt mondani szeretek valakit és csak a rövid távú jól léte miatt választott más lányt, mint szembenézni a ténnyel, hogy igazából egy tök tehetetlen kapcsolatban állok Valaki igazán Mással. A bizonytalanságtól a kényszer is jobb, még ha azzal hazudok is magamnak... Csak, boldog szeretnék lenni.