"Ha reggelre kelve tiszta a tábla, csak tőled függ, hogy mit rajzolsz rá ma!"

Amikor előveszem a papírt és a ceruzát egy új világot nyitok magamban és ahogy egyre inkább körülrajzolódik az alkotásom, úgy nő körém a világom is. Amikor egy-egy képet, személyt vetek le, akkor érzelmet fejezek ki. Az érezéseim közvetítem a világ felé valaki más arcával, mégis saját magammal. Akik látták már a rajzaimat, mind ugyanazt mondták: valamitől más, valami különlegesebbé teszi másokétól. Hiába, hogy milliónyi javítani való lenne még rajta, tökéletesnek tűnik.

Az édesanyám megfejtette a titkot, amit mások csak látnak a műveimen de nem tudják. Szerinte a szívemből jön az a plusz. Van benne valami igazság. A világom úgy képzelem, hogy amint a ceruza hegye a papírhoz ér, a szívemből elindul egy halvány burok, ami cikázik össze-vissza, majd mikor az utolsó vonással is végzek, a burok megáll, felveszi tökéletes formáját és hozzám épül. Ezzel egyre nagyobb lesz. Mindig jön egy újabb... Minden alkotással több leszek, azzal, hogy alkotok többé teszem magam. Azt hiszem, erre mondják, hogy örömét leli abban, amit csinál...