Annyira kiírnám magamból, de nem vagyok rá képes. Nem jönnek a szavak. Csak az emlékképek jönnek vissza, ahogy kiléptem az ajtón és tudtam, hogy most van itt az idő. Már küszködtem a könnyeimmel, de megpróbáltam erős maradni. Aztán megfogta a karom és adott egy puszit. Én meg tök hidegen mondtam, hogy 'szia'. Majd elcsuklott a hangom.. éreztem a meg nem értettséget rajta, a következő pillanatban pedig már a nyakában csüngtem és hisztérikus kétségbeeséstől elfojtott hangom visongtam a 'nagyon hiányozni fogtok, nem akarom, hogy elmenjetek, miért kell, hogy így legyen' mondatokat. Rémes volt elszakadni. Hideg volt, de akár örökké ott tudtam volna állni a parkolóban, csak ne kelljen búcsút venni. Sosem volt még ennyire borzalmas egy elköszönés. Végül beültünk a kocsiba és haza indultunk. Egész úton zenét hallgattam. Valami véget ért, Kötéltánc, Mennem kell, Jégvirág, Vezessen a vágy.. Folytak a könnyeim, égetett, mart. Gyászos hangulat volt az egész autóban. Aztán Apu hátra tette a kezét a térdemre és nézte a kis tükröt, abban pedig engem. Láttam, hogy a telefonom fénye tökéletesen a könnyektől patakzó szemeim csillogtatja. Remek.. sírni látnak. Kiírtam rákos fb-re egy sort 'egyszer minden véget ér, búcsúzni kell. :(('. Természetesen Keresztanyu egyből kommentelte, de nem tudom teljesíteni. Nem tudok nem szomorú lenni. Hihetetlenül mélyen és rosszul érint az, hogy ők mostantól nem lesznek. Nem vigasztal a 'majd beszélünk fb-n' mondat. Az a szenny fos oldal nem fogja helyettesíteni azt a sok dolgot, amit itthon éltünk meg. Már a barátságokat ott ápoljuk, a családot ne vigyük már oda! Utálom azt is.. most nagyon megutáltam! Össze vagyok törve. Hihetetlenül nagyon összetörtem. Minden fájdalmam el kell rejtenem, de a szemeim mutatni fogják azt a mérhetetlenül nagy hiányt. Leírhatatlanul hiányozni fogsz Keresztanyu és Keresztapu! :( Szeretlek Titeket!♥ Remélem most tényleg jobb lesz nektek és nem hiába mentek ki végleg. :/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése