'Átkaroltuk egymást és megesett az első csók. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízű, mint az Ő
ajkai voltak! Megtudtam, milyen tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni!
Mintha mindenütt, ahol érintettem,
átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk.
Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét.'
<3!
Én vagyok a jel nem hagylak el. Én benned élek: hát fedezz fel!
2012. október 22., hétfő
Egy ártatlanul megtortent dolog..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése