Tegnap este azt kívántam, hogy reggelre legyen minden a hótól fehér. Ez a kívánságom annyira nagyon teljesült, hogy szeretném ha minden, vagy ha nem is minden, de legalább egyetlen álmom-vágyam így teljesülne. :) Na majd meglátjuk mi lesz belőle.^^ A reggeli hóesés előidézett pár nagyon szívmelengetően kedves emléket, amire visszagondolva elég erősen megkönnyeztem a dolgokat. Megszoktam már az érzékenységem és az arcomon végig futó forró könnycseppeket, sőt! Olyan magas szintre fejlesztettem a síró képességem, hogy a nem vízálló sminkem sem sírom el. HAHAHA. :D Hmm.. szünet vaan. :) Ez egy fontos információ, úgyhogy muszáj volt leírnom, valamint mielőtt a lényegre térek, amiért valójában megnyitottam az új bejegyzést, leírom, hogy nagy harc lesz most az, hogy ne keseredjek el még jobban. Holnap Apu és Dani elhozzák a maradék bútorokat a Keresztszüleim házából, holnap délután ők átutaznak Szolnokra a házukat pedig átadják az új lakóinak. Holnap este lesz a búcsú vacsi, amikor is, jó hosszú időre utoljára látom őket. Nem akarom. :( Több ezer kilométer fog tőlük elválasztani, nem lesz többé az a ház, ahol annyi gyerekkori emlékem van. Nem megyünk többet Kisköre fele, és Karácsonykor sem fogunk velük lenni. AFC MR2 Akusztikot hallgatok és épp a Más ölel át indult el. Semmi sem lesz ugyanolyan. :(( Utálom a Skótokat.. utálom Magyarországot amiért nem lehet normális életet biztosítani itt senkinek. Szét marcangolja a családom. Már azt sem tudom ki merre van, melyik országban tévelyeg magányosan mindenkitől távol. Annyival másabb volt 5-6 éve! 3 havonta együtt volt mindenki. Minden szülinapot együtt ünnepeltünk. Haza jártak azok, akik kimentek. Most viszont... az Angliában élő Nagynéném 5 éve láttam utoljára, a Luxemburgiakat 4 éve. Az Ausztrált 10 éve. Őket még csak-csak elviseltem, hisz nem köt hozzájuk annyi emlék. De a Keresztszüleim nélkül nem tudom mi lesz velem... kellenek, szeretem őket és kellenek!:( Tessék, már megint sírok mint egy óvodás. Mindenki elhagy.. mindenki elmegy, meghal, itt hagynak. Minden egész volt, most pedig apró darabokban hever... viták, és elmennek. Megint az lesz, hogy bezárkózom, magamban küszködök majd és tönkre teszem a saját napjaim. Túl késő azt mondani, hogy ne menj el... mindig későn eszmélek rá arra, hogy mit kéne tennem. A rohadt életbe már!
A végére egy rövid kis vers szerűség. Ma nagyon ihlet szállta vagyok. Ontom magamból a sorokat.
Hangosan szól a megszokott dal
Ordíts felém minden hangoddal.
Mondd, hogy kellek, ha nem is igaz
Szívemben egyedül Te dalolsz vigaszt.
Nézz rám, mélyen a szemembe,
S meglátod a sebeket a lelkemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése