Jegkiralyno. Szeretem!

Annyira fura. Ha felek es belul harcot vivok onmagammal, reszketek es fazom. Ma volt egy konfliktusom egy nem tul kedves szemellyel, es eleg rondan kuldtem el a pics*ba a beprobalkozni valo Sracot a buszmegben. Azt kialtotta utanam, h jegkiralyno. Az lennek...? Van benne igazsag. Senkivel sem vagyok kozvetlen, csak maroknyi emberrel. Sot. Kifejezetten ruhellem ha idegenek vesznek korul, probalnak kozeledni.
Imadom a hideget, a telet. Mikor minden fagyos es rideg. Megis, annyira tuzzel tudok szeretni. Egy szemelyt olyan kozel engedek magamhoz, amilyen kozel senki mast. Latok egy csomo embert, akik sugarzoan boldogok a kapcsolatukban. Aztan jon egy problema, szetmennek. Eltelik kis ido es massal vannak. Es nem boldogok. Megjatszak h milyen jol vannak, kozbe meg szet vannak esve mert nem azzal vannak akit igazabol szeretnek. A makacssaguk es buszkeseguk miatt kepesek elhagyni az eletuk ertelmet. Nem vagyok hajlando hagyni h belem beszeljek a 'miert ragadnal meg az elsonel ilyen fiatalon?' dolgot. Azert mert nem megragadok, hanem szeretek. Es nem csak a jo pillanatok miatt hanem a legrosszabbak alatt is! Tuzon vizen fogok menni erte. Miert? Mert szeretem. Lehet ujdonsag ez ma jo par emberkenek, de engem a szivem iranyit, nem az egom. Tehat nem vagyok hajlando lemondani rola. Varok ra, kuzdeni fogok. Massal elkepzelhetetlen minden. Vele megtennek barmit.
Szeretem!