Nem megy. Mindenből elég, állítsátok meg a világot, kiakarok szállni! Túl sok. Már nem bírom tovább ezt a gyötrődést és nem szűnő önmarcangolást. Az van, amitől féltem, hogy lesz. Reménykedtem benne, hogy erős leszek és nem fog rajtam meglátszani semmi sem, de már nem megy. Kinőttem az álarcom és nem akarom rejtegetni azt, amit érzek. Kiült az arcomra az elmúlt hónapok sérelme és kínja. Csak sodródom az élettel, ami nem rám vall. Mindig volt egy betáblázott életem, ami bármi történt, megmaradt és minden úgy volt, a megszokott kerékvágásban. De most felborult minden és tocsogok a saját érzelmi mocskomban. Egy alapos takarítás elkélne..
Nem lehet így kidobni valamit a szemétbe. Komolyan ennyik voltunk? Tényleg ennyit jelentett? Nem kérek semmit, semmit az ég világon csak azt, hogy visszakapjam. Nem akarok már vele lenni, feladom a vele kapcsolatos álmaim. Elég lenne Ő. Be érném azzal, hogy itt van és elérhetem. Elérhetem, minden kötöttség és fájdalom nélkül. Egy hét úgy telt el, hogy minden percben írni akartam neki, hogy 'hiányzol'. Mégsem tettem, mert félek. Nem tudom mit váltana ki belőle és mit belőlem. A legboldogabb ember lennék, ha most felhívhatnám és kiönthetném neki a szívem. A legboldogabb ember lennék, ha megölelhetném és érezhetném az illatát. Kibírnám a csókja nélkül, meg birkóznék azzal is, hogy mást szeret. Csak itt lenne velem és érezném a közte és köztünk lévő kötődést, úgy, mint nem oly rég. :(
Esti zene. Vagyis, csöndben könny folydogálós aláfestés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése