Emlékszem kislányként a szerelemre vágytam. Az érzésre, mindenre, ami vele jár. Sajnos nem tudtam róla mást, a rózsaszín ködön kívül. Azt hittem egyszerű és gördülékeny, de tévedtem. Amint kinőttem a mesék világát (már amennyire azt ki lehet nőni..:D) a barátnőimmel a sztárokat rendezgettük helyességi sorrendbe. Aztán azt hittem eljött, itt van. A kedvenceimbe lettem "szerelmes". Miért tettem idézőjelbe? Mert az évek során rájöttem az csak rajongás és mára már, színtiszta ember iránti tisztelet és szeretet. De nem szerelem.
Az valami más.. valami megfogalmazhatatlan, amit tényleg csak egyszer érezhet az ember. Most eljött az idő, megtalált. Átkozom magam a gyerekkori kívánságom miatt. Egyáltalán nem szép, jó.. a maga módján az, de csak a gyötrelem és szenvedés az, ami főleg kijut ebből az egészből.
Sosem hittem volna, hogy egyszer egy olyan dal megérint majd komolyabban, mint a Mennyország, vagy hogy a szerelemmel fogom összekötésbe hozni 9 év után a Valami véget ért-et. Hogy sírni fogok, hónapokon keresztül, minden éjjel.
Most mégis.. azt hiszem életemben először és utoljára, szerelmes vagyok. És ez az érzés, ez iránt a személy iránt, örökké fog tartani, bármit is tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése